Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Receptek: Savanyúságok 1.

2008.06.16

  

 
 Savanyítási és befőzési tanácsok
Befőzési tanácsok
A befőzés megkezdése előtt mindent gondosan készítsünk elő. Vegyük számba, hogy mire lesz szükségünk: befőző lábasra, tálra, fakanálra, merőkanálra - esetleg gyümölcspasszírozóra -, tiszta üvegekre, tetőkre, celofánra - vagy pergamenpapírra, gumigyűrűre vagy zsinegre a lekötéshez, tartósítószerre, a nedves gőzöléshez megfelelő nagyságú edényre, a száraz gőzöléshez pokrócokra, újságpapírra az üvegek betekeréséhez. A befőzéshez használt edények, eszközök legyenek tökéletesen tiszták és szagtalanok. A hagymaszagú lábosban főzött szirup vagy az ilyen fakanállal lekvár élvezhetetlen. A befőzéshez lehetőleg új, vagy csak erre a célra tartott fakanalat és lábost használjunk. Az üvegeket - és ha az is van, csavaros tetejüket - mosószeres vízzel mossuk, forrázzuk ki, meleg vízzel öblítsük, és tiszta konyharuhára borítsuk le, hogy a víz kicsöpögjön belőlük. Törölni nem kell. Az egyes receptekben közölt cukormennyiség nem szigorú törvény, amit mindenkképpen meg kell tartani. Csökkenthetjük, de mivel a cukor nemcsak édesít, hanem konzervál is, ha kevesebbet használunk belőle, akkor növeljük a gőzölési időt vagy a konzerválószer mennyiségét. Konzerválószerként szalicilt vagy benzoesavas nátriumot szoktunk alkalmazni, az egészségre egyik sem ártalmas. Aki idegenkedik tőlük, az ne keverje el a tartósítószert az egész befőzendő mennyiséggel - kivéve, ahol a recept így írja elő -, hanem csak a gyümölcs tetejére tegye, és az üveg felbontása után ezt a réteget távolítsa el. Célszerű a tartósítószert egy kevés rumban, alkoholban, szirupban vagy ecetben feloldva önteni a befőtt, savanyúság stb. tetejére. A lekötésre használt celofánt alkohollal, rummal vagy tiszta vízzel megnedvesítve feszítsük az üveg szájára, mindig dupla rétegben, és gumigyűrűvel vagy zsineggel rögzítsük. A csavaros üvegek fedele alá is tegyünk egy réteg celofánt, különösen akkor, ha a tető már kopott. A pergamenpapírt előbb vízben puhítsuk meg, és alá egy tiszta vászondarabot téve erős zsineggel kössük körül. Szűk szájú üvegek ledugaszolásához új parafa dugót - melyet előbb kifőztünk és megszárítottunk - használjunk, amit azután olvasztott viasszal is bevonhatunk. Nedves gőzöléshez egy megfelelő nagyságú edény aljára helyezzünk több rétegben összehajtogatott újságpapírt - esetleg kis deszkát vagy rácsot -, és erre állítsuk az üvegeket, nem túl szorosan egymás mellé. Az üvegek közé is tegyünk papírt vagy ruhát, hogyha a víz forrása közben összeütődnének, ne repedjenek meg. Az edénybe annyi hideg vizet öntsünk, hogy az üvegek kétharmadáig érjen, majd nem túl erős tűzön forraljuk fel. A gőzölési időt mindig a víz forrásától kell számítani. A gőzölő edényt egy hasonló nagyságú edénnyel takarjuk le. Az üvegeket a vízben hagyjuk kihűlni. A recept előírása szerint a gőzölést esetleg másnap megismételjük. Száraz gőzölésre a legalkalmasabb egy megfelelő nagyságú kosár vagy láda, amit pokrócokkal, kispárnával bélelünk ki. Ebbe tesszük a forrón betöltött, gyorsan lekötözött, tisztára törölt és újságpapírba göngyölt üvegeket. Az üvegek tetejét is takarjuk be pokróccal vagy párnával. Legalább 24 óráig hagyjuk így azután szedjük ki az üvegeket és rakjuk a helyükre. A nyersen eltett gyümölcs - és főzelékféléket a cukor, só vagy egyéb konzerválószer tartósítja. A befőzés akkor lesz sikeres, ha a felhasznált gyümölcs-, zöldség- vagy főzelékféle teljesen friss és hibátlan (ha gyengébb minőségűt is felhasználhatunk, azt a receptben külön megemlítjük), az üvegek, eszközök, munkaasztal stb. tökéletesen tiszták. A befőzést a főzéstől elkülönítve végezzük, hogy még véletlenül se kerüljön készítményünkbe olyasmi (pl. morzsa), amitől azután megromlik, és egyaránt kárba vész anyag és munka. Ha a savanyúság tetején szürke hártya képződik, azaz pimpós lesz, ezt úgy távolítsuk el, hogy az üveget állítsuk egy tálba, a hártyát egy kis részén óvatosan húzzuk félre, és ide öntsünk megfelelően ízesített salátaecetből annyit, hogy az üveg teljesen megteljen, mert így a pimpós rész lefolyik a tetejéről. Vigyázzunk, hogy a lé a savanyúságot jól ellepje: kössük le az üveget, tegyük hűtőszekrénybe, és tartalmát mielőbb fogyasszuk el, mert sokáig már nem tárolható.
Savanyúságok
Csemegeuborka
Az egészen apró, friss, hibátlan uborkákat megmossuk és üvegbe rakjuk. Ízlés szerint ecetezett vizet forralunk. 3 liter léhez 2 evőkanál sót, 4 evőkanál cukrot, fél kávéskanál köménymagot, 10-12 szem borsot, ugyanennyi szegfűborsot, mogyoró nagyságú gyömbért, 1-2 szál csombort és egy kávéskanál szalicilt teszünk, és a felforrt, fűszerezett lét az uborkára öntjük. Az uborkák közé tehetünk néhány karika sárgarépát és tormát is. Mikor a lé kihűlt, az üvegeket lazán lekötjük, és egy hétig meleg helyen - pl. a konyhában tartjuk. Ekkor a maradék fűszeresecetes lét még ráöntjük, 1 kávéskanálnyi mustármagot vászonruhába kötve a tetejére teszünk, jól lekötözzük és hűvös helyre rakjuk. Egy 5 l-es üveghez kb. 5 kg apró uborka kell.
Kovászos uborka télire.
Az egészséges, közepes nagyságú, egyforma uborkákat megmossuk, két végüket levágjuk, az uborkákat villával megszurkáljuk, majd üvegekbe rakjuk. Az üveg aljára és tetejére bőven tegyünk kaprot. Literen-ként 3 dkg sóval vizet forralunk és óvatosan, nehogy az üveg megrepedjen, az uborkára öntjük. Erre az uborkára nem teszünk kenyérdarabot, mint a nyárira, csak ízesítőül egy csipetnyi ánizst. Az üveget langyos helyre tesszük - de nem napra vagy tűzhelyre -, és ügyeljünk arra, hogy éjjelre se hűljön le. (Célszerű éjszakára meleg, de nem forró vízbe állítani.) Kb. 10 nap alatt érik meg. Ekkor szorosan lekötjük és hűvös helyre tesszük.
Sós uborka.
Egy ötliteres uborkásüveghez kb. 2,5 kg ujjnyi hosszú, közepes vastagságú uborka kell. Az uborkát megmossuk, bő vízzel leforrázzuk, majd miután a vizet leöntöttük róla, megszikkasztjuk - azaz konyharuhán szétterítve hagyjuk megszáradni. Az üvegbe alul kaprot teszünk, majd uborkát, erre kaprot, így rétegezzük, amíg az üveg meg nem telik. A tetejére kaprot teszünk és rászórunk egy késhegynyi szalicilt. Két liter vizet 6 dkg sóval felforralunk és az uborkára töltjük. Szorosan lekötjük és 5-6 napra meleg helyre tesszük. Ezalatt felforr, zavaros lesz, majd később letisztul. Az üveg tetejére tegyünk kifacsart vizes ruhát, nehogy a lekötő papír - celofán - kirepedjen.
Mustármagos uborka.
A nagyobb uborkákat meghámozzuk, négyfelé vágjuk, és miután magos részüket kikapartuk, tálba téve besózzuk. 24 óráig állni hagyjuk, majd a sóból kivéve szárazra töröljük. Ízlés szerint ecetezett vizet forralunk és az uborkára öntjük, amit ismét egy napig állni hagyunk. Ekkor az uborkát üvegbe rakjuk, tetejére egy kávéskanálnyi mustármagot, késhegynyi szalicilt szórunk. Az ecetes levet felforraljuk fekete borssal, egy kevés szegfűszeggel, néhány vékony szelet tormával, 1-2 szál csomborral és vasfűvel. Mikor kihűlt, ráöntjük az uborkára és az üveget légmentesen lekötjük.
Hagymás uborka.
Középnagyságú friss uborkákat leforrázunk, a vízben hagyunk kihűlni, majd hámozatlanul meggyalulunk. Az üvegbe egy sor gyalult uborkát, egy kávéskanálnyi sót, egy réteg karikára vágott vöröshagymát, majd ismét uborkát, sót és hagymát teszünk, amíg az üveg meg nem telik. Közben tehetünk egy-egy sor metéltre vágott, szép piros színű paprikát is. Felforralt és kihűtött borecetet vagy hígított ecetet öntünk rá, amibe egy kevés cukrot és mustármagot is keverünk. Az üveget nem kötjük le, mert az ecet leapad. Két három napon át az ecetet mindig pótoljuk, majd az üveget légmentesen lekötjük és hűvös helyre tesszük.
Uborkasaláta.
A meghámozott, meggyalult uborkát gyengén sózva üvegekbe rakjuk, majd felforralt és kihűtött, hígított borecettel leöntjük úgy, hogy teljesen ellepje. (Az üveget ne tömjük meg szorosan uborkával, hogy az ecet jól átjárhassa.) Az üveget lekötjük , és 10-15 percig gőzöljük.
Mustban főtt sütõtök húsok mellé.
A sütőtököt felszeleteljük, belső magos részét és külső héját levágjuk úgy, hogy csak a sárga bele maradjon. Ezt kb. két ujjnyi kockákra daraboljuk, és 15 percre meszes vízbe rakjuk (3 liter vízbe egy diónyi meszet teszünk). Ezután többször váltott hidegvízben jól átmossuk. Egy liter mustot lábosba öntünk, 8-10 szem borsot, egy kávéskanálnyi sót teszünk hozzá, felforraljuk, és annyi tök kockát teszünk bele, amennyit a must ellep. Csak addig főzzük, amíg a tökbe egy fokpiszkálót könnyen beleszúrhatunk, ne legyen túl puha. A mustban hagyjuk kihűlni. Ezután üvegbe rakjuk, a tetejére egy borsónyi benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük és hűvös helyre tesszük. Nem kell kigőzölni.
Tök uborka módra.
A zsenge spárgatököt meghámozzuk, magját kikaparjuk, és a húsát ujjnyi darabokra vágva besózzuk. Néhány órai állás után, amikor már levet enged, a sóból kivesszük. Néhány szál kaporral, babérlevéllel, pár szem egész borssal és mustármaggal rétegezve üvegbe rakjuk. Ízlés szerint hígított ecetet forralunk cukorral, szeletelt hagymával, tormaszeletekkel (sózni nem kell, mert a tök elég sós). Az ecetet forrón a tökre szűrjük, a tetejére egy késhegynyi benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük és száraz gőzbe rakjuk.
Zöld dinnye ecetben.
Az apró, kemény és hibátlan kis zöld dinnyéket jól megmossuk, lecsurgatjuk és üvegekbe rakjuk. Az üveg aljára szőlő- és meggylevelet, vasfüvet, csombort, tormaszeleteket, szemes borsot teszünk. Kellemesen sós- ecetes lét forralunk, amelyhez literenként 1 késhegynyi szalicilt adunk. A dinnyére néhány tormaszeletet és szőlőlevelet teszünk, majd ráöntjük a kihűlt ecetet. Az üvegeket lekötjük és hűvös helyre rakjuk.
Zöld paradicsom ecetben.
A kis, kemény paradicsomokat megmossuk, lecsumázzuk. 2-3 kis zöld dinnyét is megmosunk, ha nem egészen kicsik, akkor félbe- vagy gerezdekbe vágjuk őket. Az üveg aljára szőlő- és meggyfalevelet, kaporszárat fektetünk, erre rétegezzük szépen elrendezve a zöld paradicsomot és a dinnyét. Néhány apróbb zöldpaprikát is rakhatunk közé. A tetejére is tegyünk kaporszárat és szőlőlevelet. Ízlés szerint hígított és cukorral, sóval ízesített ecetet felfőzünk néhány szem borssal, forrón a paradicsomokra öntjük, az üveget szorosan lekötjük és száraz gőzbe tesszük.
Zöldpaprika ecetben.
A hibátlan, friss zöldpaprikát jól megmossuk, szárát rövidre vágjuk, majd húsát a csumája mellett néhány helyen megszurkáljuk, hogy az ecetes lé beszívódhasson. Nagyobb üvegekbe rakjuk, (közbe tehetünk egy-egy pirosra színeződött paprikát), közédugunk néhány vékony tormaszeletet. Ízlés szerint hígított ecetet sóval, cukorral és szemes borssal felforralunk. Mikor kihűlt, ráöntjük a paprikára úgy, hogy teljesen ellepje. A paprikák fölé az üveg szájánál tegyünk kis falapocskát, nehogy a paprika kiemelkedjen az ecetből. Az üveget csak másnap- vagy harmadnap kell lekötni, mert addigra az ecet rendszerint leapad, ezt a lekötés előtt pótolni kell. Száraz, hűvös helyen tároljuk.
Zöldpaprika erdélyi módon.
A vastag húsú, teljesen ép, nagy paprikákat 3-4 percig sütjük, hogy a héjuk kissé hólyagos legyen, majd ruhával letakarva állni hagyjuk. Ezalatt a héj megpuhul, és könnyen lehúzhatjuk. A lehámozott paprikákat üvegbe rakjuk, és gyengén sós, ecetes vizet öntünk rájuk. A tetejükre késhegynyi szalicilt szórunk. Az üveget lekötjük és hűvös, száraz helyre tesszük.
Paprikasaláta télire.
A szép, húsos paprikát karikára vágjuk, elkülönítve a zöldet és a pirosat, majd leforrázzuk ecetes vízzel. Rövid ideig állni hagyjuk, ezután szitán vagy szűrőn lecsöpögtetjük és üvegekbe rakjuk, rétegenként külön a pirosat és a zöldet. Erős ecetes levet készítünk, amelybe sót, babérlevelet, szemes borsot és annyi cukrot teszünk, hogy jó édeskés legyen. Felforraljuk, majd ha kihűlt, a paprikára öntjük. Az üvegeket lekötjük és kigőzöljük. Öt kg paprikához kb. 2 dl ecet - borecetből több -, 2 kanál só, 4-5 babérlevél, 10-15 szem bors és kb. 10 dkg cukor kell.
Sültpaprika saláta.
A szép, húsos zöld paprikát megmosva, megtörölve a tűzhely lapjára - gáztűzhelyen védőlemezre tesszük és kis lángon átsütjük. Ezután tálba rakjuk, egy kissé megsózzuk és letakarjuk, hogy egy ideig gőzben álljon. Miután a vékony héját lehúztuk, a paprikát kicsumázzuk, szeletekre vágjuk és kisebb üvegekbe rakjuk (annyit, hogy lehetőleg egyszeri használatra elfogyjon). A szokásosnál savanyúbb ecetes salátalevet készítünk, megsózzuk, megcukrozzuk, felforraljuk, és még forrón a paprikára öntjük. A tetejére kb. egyujjnyi olajat öntünk. Az üvegeket lekötjük, és a forrástól számított 30 percig lassan gőzöljük. A vízben hagyjuk kihűlni.
Vegyes zöldségsaláta.
Egyenlő mennyiségű zöldpaprikát, zöldbabot, apró uborkát, gyenge sárgarépát, karfiolrózsát, apró kis vöröshagymát, leszemezett tejes kukoricát és néhány apró csiperkegombát külön-külön egy kevés vízben - vagy gőzben - félpuhára párolunk. (A kuktafazék részes párolóbetétjében egyszerre is elkészíthetjük.) Szűrőbe vagy szitára téve vizét lecsurgatjuk, a zöldséget apróbb szeletekre, kockákra vágjuk, majd fajtánként rétegezve kisebb üvegekbe rakjuk. Sóval, cukorral és tárkonnyal ízesített, a szokásosnál valamivel erősebb salátaecettel teleöntjük az üvegeket, a zöldség tetejére egy csipet benzoesavas nátriumot szórunk, és lekötve hűvös helyre tesszük.
Csalamádé.
Kb. azonos mennyiségű uborkát, zöld paradicsomot, zöldpaprikát, fejes káposztát jól megmosva vékony karikákra, csíkokra vágunk, a káposztát legyaluljuk. Az egészet összevegyítjük ízlés szerinti mennyiségű, hajszálvékony karikákra vágott hagymával, megsózzuk, megszórjuk mustármaggal és 1-2 órát állni hagyjuk. Ezután üvegekbe töltjük. A visszamaradt lét cukorral, ecettel és vízzel elkeverve felforraljuk, és ha kihűlt, feltöltjük vele az üvegeket. A tetejükre egy kevés benzoesavas nátriumot szórunk és lekötjük. Kigőzölni nem kell.
Ecetes hagyma.
Apró kis hagymákat - legjobb a gyöngyhagyma - megtisztítunk, sós-ecetes vízben 1-2 percig forralunk. Ezután leszűrjük, és kisebb üvegekbe tesszük őket. Sóval cukorral, törött borssal, esetleg tárkonylevéllel ízesített salátaecetet készítünk, felforraljuk, majd ha kihűlt, a hagymára öntjük. Az üveget lekötjük, kigőzölni nem kell, azonnal a kamrába tehetjük. Hűvös helyen tartsuk.
Gombasaláta.
Egy kg gombát (csiperke, vargánya, rizike stb.) megtisztítunk, megmosunk, és a nagyságától függően félbe- vagy szeletekbe vágunk. Tálba tesszük, gyengén ecetes, sós vízzel leforrázzuk, és lefödve egy óra hosszat állni hagyjuk. Ekkor szűrőben jól lecsurgatjuk. Fél kg megtisztított vöröshagymát karikára vágunk, és a gombával rétegezve üvegekbe rakjuk. Minden sort megszórunk egy mokkáskanál sóval és meglocsolunk egy evőkanálnyi borecettel. A legfelső sorra valamivel több sót és ecetet öntünk, és a gombákat hurkapálcikával leszorítjuk. Az üveget lekötjük és hűvös helyre tesszük.
Fűszeres gombasaláta.
Egy kg apró gombát megtisztítunk, és egészben hagyva sós vízben néhány percig forralunk. Ezután leszűrjük és levét lecsurgatjuk. Közben ízlés szerint hígított borecetet forralunk kevés sóval, cukorral ízesítve. A gombát bő szájú üvegekbe rakjuk, minden rétegre néhány szem fekete borsot, köménymagot, 1-2 szelet tisztított tormát és 1-2 szál kaprot teszünk. Három nap múlva az ecetet leöntjük, felforraljuk, és ha kihűlt, ismét a gombára öntjük. Az elfőtt ecetet pótolni kell, hogy a lé mindég ellepje a gombát. Most már végleg lekötjük és 10-12 percig gőzöljük. Hideg helyen tartjuk. Néhány hétig figyeljük az üveget, és ha a lé zavarosodni kezd, öntsük le, és új ecetet készítve, ismét gőzöljük ki.
Szerb saláta.
Nagy, húsos, kicsumázott zöldpaprikákat karikára vágunk, nagyobb uborkákat héjastól meggyalulunk, tisztított vöröshagymát szálasra vágunk. Egészen apró kis uborkákat, zöld dinnyét egészben adunk hozzá-lyuk, tetszés szerinti arányban. Ízlés szerinti savanyúságú ecetes vizet sóval, szemes borssal, egy kevés cukorral, babérlevéllel, szegfűborssal, gyömbérrel felforralunk és a salátaféléket leforrázzuk. Ha az ecet kihűlt, leöntjük és újra felforraljuk. A salátaféléket üvegekbe rakjuk, a forró ecettel leöntjük, tetejükre egy kevés benzoesavas nátriumot szórunk. Az üveget lekötjük és száraz gőzbe tesszük.
Marinált paradicsompaprika.
Piros vagy zöld, húsos paradicsompaprikát jól megmosunk, kicsumázunk és nagyobb gerezdekre vágva gyengén besózunk (1 kg paprikához 5 dkg sót vegyünk ). Egy-két órai állás után üvegekbe rakjuk a kissé megpuhult paprikaszeleteket. Tetszés szerint hígított, lehetőleg bor- vagy gyümölcsecetet felforralunk 1-2 babérlevéllel, egy pár szem borssal, egy kevés cukorral és langyosan a paprikára öntjük. A tetejére egy borsónyi benzoesavas nátriumot szórunk, és annyi olajat öntünk rá, hogy a paprikát legalább egyujjnyira ellepje (ezért a paprikaszeletekkel az üveget ne rakjuk teljesen tele). 8-10 percig gőzöljük - de ne tovább, mert a paprika megpuhul.
Patisszon (csillagtök) ecetben.
Az egészen zsenge patisszonokat, miután szárukat levágtuk, megmossuk és üvegbe rakjuk. Néhány szál kaprot teszünk közéjük. Ízlés szerint hígított ecetet sóval, cukorral, szemes borssal, néhány szelet tormával felforralunk, egy késhegynyi szalicilt keverünk bele. A forró ecetet a patisszonra öntjük, az üveget lekötjük és száraz gőzbe rakjuk.
Patisszonsaláta.
A meghámozott patisszonokat ujjnyi darabokra vágjuk, üvegbe rakjuk, esetleg néhány zöldparadicsommal, kisebb uborkával együtt. Ízlés szerint hígított ecetet sóval, cukorral, szemes borssal, mustármaggal, tormaszeletekkel, kaporral forralunk, belekeverünk késhegynyi szalicilt és forrón a zöldségfélékre öntjük. Az üveg tetejére néhány kaporlevelet, sárgarépa- karikákat teszünk. Az üveget lekötjük és száraz gőzbe tesszük.
Cukkínisaláta.
A nagy uborkához hasonló, sötétzöld cukkínit meghámozunk, hosszában kettévágjuk és magos részét kikaparjuk. Ezután félujjnyi szeletekre vágjuk, és egy edénybe téve besózzuk. Egy két óra után a sóból kivesszük, és néhány szál zöldkaporral rétegezve lazán üvegekbe tesszük. Ízlés szerint hígított ecetet felforralunk egy kevés cukorral, egy fej tisztított, egészbe hagyott vöröshagymával, 1 gerezd fokhagymával, néhány szem egész borssal és köménymaggal. Belekeverünk egy késhegynyi szalicilt vagy benzoesavas nátriumot és forrón a cukkínira öntjük. Az üveget lekötjük és száraz gőzbe tesszük.
Cukkíni fűszeresen.
A vékonyan lehámozott és ujjnyi karikára vágott cukkínit ugyancsak karikára vágott húsos zöld és piros-paprikával rétegezve üvegekbe rakjuk, néhány szelet tisztított tormát téve közé. A borecetet felhígítjuk azonos mennyiségű vízzel, ízesítjük ízlés szerint sóval, cukorral, 1-2 szál kaporral, csomborral, tárkonnyal, jól felforraljuk és forrón a cukkínira öntjük, melynek tetejére tettük a megfőtt fűszernövényeket és a csapott mokkáskanálnyi tartósítószert. Az üvegeket lekötjük és szárazgőzbe rakjuk.
Szőlőlevél eltevése.
(kiskerttulajdonosok figyelmébe.)
A szőlőlevélből készült ,,Töltike" ízletes, vitamindús étel, de csak a zsenge, permetezetlen szőlőlevelek jók hozzá. A jól kifejlett, de zsenge - még nem permetezett - szőlőleveleket leszedjük, jól megmossuk, és egy nagyobb, bő szájú üvegbe egymásra rakott csomókba, szorosan lenyomkodva berakjuk. Az üveget teleöntjük hideg sós vízzel (fél liter vízre egy púpozott evőkanál sót számítva), és egy kis fedővel letakarva szellős helyre tesszük. A lé kiforr és előfordulhat hogy kifut. Ha apad pótoljuk sós vízzel. Néhány nap múlva a szőlőleveleket lejjebb nyomjuk, és újabbakat teszünk az üvegbe, amiket hurkapálcikadarab-okkal leszorítunk. Ha már nem forr és megtisztult a lé, akkor az üveget lekötjük. Többször nézzük meg, hogy a folyadék ellepi-e a szőlőleveleket, és ha szükséges, akkor pótoljuk, mert különben készítményünk meg-romlik. Használat előtt a leveleket egy kevés langyos vízben mossuk át.
Céklasaláta.
A céklagumókat jól megmossuk, és meleg vízbe téve, lefedve puhára főzzük. A főzővizet leöntjük, a céklát lehéjazzuk és - lehetőleg hullámos pengéjű cifrázókéssel - vékony szeletekre vágjuk. Közben a szokásosnál savanyúbb ecetes lét készítünk (a cékla édes elviszi a savanyú ízt), sóval, köménymaggal, nagyon kevés cukorral felforraljuk. Amikor a lé kihűlt, a céklát néhány szelet tisztított tormával együtt üvegekbe rakjuk, a tetejére is tormaszeleteket teszünk, ráöntjük a levet, egy mokkáskanálnyi benzoesavas nátriumot szórunk rá, lekötjük és 8-10 percig gőzöljük. Készíthetjük úgy is, hogy a megmosott céklát nyersen hámozzuk meg, csak ezután főzzük. Ilyenkor a főzőlevét használjuk fel a salátalé készítéséhez, minden egyebet az előbbiek szerint csináljunk.
Reszelt cékla.
A megmosott céklagumókat nyersen meghámozzuk, és nagy lyukú reszelőn - káposztareszelőn - megreszeljük. Egy kg céklához egy fél pohár ecetes reszelt tormát, egy kávéskanál sót, egy mokkáskanál köménymagot keverünk. Néhány óra hosszat állni hagyjuk, ezalatt levet ereszt. A céklát levéből kinyomva szorosan üvegekbe rakjuk, a levét tetszés szerint savanyítjuk bor- vagy gyümölcsecettel, ízesítjük egy kevés cukorral, az üvegekbe rakott céklára öntjük, a tetejére egy mokkáskanálnyi benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük, és a víz forrásától számított 8-10 percig gőzöljük. A vízben hagyjuk kihűlni.
Ribiszke ecetben (vadhúsok mellé).
Fél liter gyenge borecetből és 30 dkg cukorból szirupot főzünk, amit egy darabka fahéjjal és néhány szem szegfűszeggel ízesítünk. Forralás közben a habját leszedjük és a fűszereket is kiszedjük. Ha a szirup már elég sűrű és nem habzik, beleteszünk másfél kg megmosott, leszemezett ribizkét, az egészet egyszer felforraljuk és félre tesszük. Másnap és harmadnap leszűrjük róla a levet és felforralva, lehűtve ismét ráöntjük a gyümölcsre. Utoljára a gyümölcsöt üvegekbe töltjük, ráöntjük a hideg szirupot, az üveget lekötjük, és a víz forrásától számítva 10 percig gőzöljük.
Ecetes meggy vagy cseresznye.
A frissen szedett, hibátlan meggyet megmossuk, lecsurgatjuk, leszárazzuk - vagy szárát ollóval rövidre vágjuk - , és a gyümölcsöt üvegbe rakjuk. Fele víz, fele borecet keveréket felforralunk literenként 50 dkg cukorral, egy kávéskanál sóval és néhány szem borssal. Az ecetes lét hidegen öntjük a gyümölcsre, az üvegeket lekötjük és félre tesszük. Nyolc nap múlva kibontjuk, az ecetes szirupot újra felforraljuk, és most már melegen öntjük az üvegekbe. Lekötözzük, pokróccal letakarjuk őket, hogy lassabban hűljenek ki, és másnap a helyére rakjuk. Hasonlóan tehetjük el az ecetes cseresznyét is, ezt azonban bors helyett egy kevés szegfűszeggel és fahéjjal ízesítjük.
Mustáros meggy (erdélyi módra).
Szirupot készítünk 30 dkg cukorból és 3 dl vízből. Amikor erősen forr, beleteszünk 1 kg megmosott, szárától megtisztított meggyet, egyszer felforraljuk, de vigyázunk, nehogy a szemek felrepedjenek. Ezután a gyümölcsöt leszűrjük, a visszamaradt levet kb. a felére beforraljuk, majd hozzákeverünk 10 dkg mustárt. A kihűlt meggyet üvegekbe rakjuk, ráöntjük a mustáros mártást, az üveget lekötjük és hűvös helyre tesszük.
Ecetes őszibarack.
A teljesen hibátlan, ép, kemény barackokat szárazra megtöröljük, bolyhaikat leszedjük, és lábosba egymás mellé rakjuk. Egy liter gyenge borecethez vagy megfelelően hígított ecethez 30 dkg cukrot teszünk és egy darabka fahéjjal felforraljuk, majd forrón a gyümölcsre öntjük, hogy teljesen ellepje. A lábast letakarjuk, és néhány napig hűvös helyen tartjuk. Ekkor az ecetet leszűrjük, újra felforraljuk, és ismét ráöntjük a barackra. Ha kihűlt, a gyümölcsöt üvegekbe rakjuk, levét ráöntjük, a tetejére egy csipetnyi benzoesavas nátriumot szórunk. Lekötjük és hűvös helyre rakjuk.
Sárgadinnye ecetben.
A félérett sárgadinnye külső héját lehámozzuk, a magokat kikotorjuk, a dinnye húsát pedig ujjnyi dara-bokra vágjuk, és annyi gyenge borecetben, amennyi ellepi, néhány óra hosszat állni hagyjuk. Ezután lecsurgatjuk, 1 kg dinnyéhez 30 dkg cukorból és 2 dl borecetből szirupot főzünk, ebben a dinnyét néhány percig forraljuk, hozzáadunk egy késhegynyi törött borsot, esetleg egy szál zöld kaprot, és másnapig állni hagyjuk. Ekkor a dinnyét üvegekbe tesszük, levét felforralva ráöntjük, lekötjük és száraz gőzbe rakjuk.
Ecetes körte.
Kemény körtéket meghámozunk, cikkekbe vágunk, a magházukat kiszedjük, és a gyümölcsöt azonnal ecetes vízbe rakjuk, hogy ne barnuljon meg. Három kg körtére fél liter gyenge borecetet felforralunk 70 dkg cukorral, habját leszedjük, beletesszük a vízből leszűrt körtéket és félpuhára főzzük. A szirupot fűszerezhetjük egy kevés csomborral vagy tárkonnyal és törött borssal. A körtét üvegekbe rakjuk, tetejére egy borsónyi benzoesavas nátriumot vagy szalicilt szórunk, ráöntjük a fűszeres lét és lekötjük. Nem kell gőzölni.
Ecetes szilva.
A teljesen hibátlan, még nem teljesen érett, hamvas szilvákat vízzel leöblítjük, lecsurgatjuk, majd üvegekbe rakjuk. Enyhén ecetes - lehetőleg borecetes - vizet forralunk, amihez literenként 35 dkg cukrot 4-5 szem egész borsot és 1 szem szegfűszeget teszünk. A néhány percig forralt, majd kihűlt fűszeres lét a szilvákra szűrjük, tetejükre egy késhegynyi szalicilt szórunk. Az üveget lekötjük és a kamrába tesszük.
Ecetes birsalma.
A hibátlan, érett birsalmákat megmossuk, meghámozzuk, gerezdekre vágjuk és magházukat kiszedjük. A gyümölcsöt egy napig hideg sós vízben áztatjuk (egy liter vízhez 2 evőkanál sót vegyünk), majd kiszedjük, lecsurgatjuk és üvegekbe rakjuk. Ecetes lét forralunk (mint a savanyúsághoz), egy kevés cukrot, babér-levelet és szegfűszeget teszünk hozzá. Sózni nem kell! A fűszeres ecetet langyosan öntjük a birsre. Az üvegeket lekötjük és hűvös helyre tesszük. A birsalma néhány hét múlva fogyasztható, addigra az ízek jól összeérnek.
Sárgadinnyehéj ecetben.
Egy kg cukorra öntsünk fél liter vizet, 3 dl borecetet, és 3-4 szegfűszeget meg egy darab fahéjat hozzátéve pár percig forraljuk. Tegyünk bele annyi kockára vágott, vékonyan hámozott sárgadinnyehéjat, amennyit ellep az ecetes cukros lé. A héjon hagyhatunk egy ujjnyi dinnyehúst is, ha az nem túl puha, azaz a dinnye nem nagyon érett.) Két- három percig főzzük, közben többször megkeverjük, hogy a dinnyehéj jól átforrósodjon, majd a tűzről levéve és befödve másnapig állni hagyjuk. Ekkor a héjat szűrőkanállal kiszedjük, üvegekbe rakjuk, levét kb. 10 percig forraljuk, azután ráöntjük, lekötjük és 10 percig gőzöljük. A vízben hagyjuk kihűlni. Pecsenyék, főleg szárnyasok mellé adjuk, esetleg egyéb ecetes gyümölccsel vegyesen.
Padlizsánsaláta ízesen.
Két-három közepesnagyságú padlizsánt a tűzhely lapján minden oldalán átsütünk, rozsdamentes késsel héjától megtisztítunk és összetörünk. Ugyancsak átsütünk 6-8 zöldpaprikát, ugyanennyi paradicsompaprikát, héjukat hasonló módon lehúzzuk és a paprikahúst apróra vágjuk. Fél kg paradicsomot megfőzünk és áttörünk. Két-három fej hagymát apróra vágunk és 2 dl olajban megpároljuk. Az egészet összekeverjük egy zománcozott lábosban és még néhány percig együtt pároljuk. Ízlés szerint sózzuk és egy kevés cukorral ízesítjük. Kis üvegekbe rakjuk, lekötjük és vízfürdőben 10-12 percig gőzöljük. A vízben hagyjuk kihűlni.
Vöröskáposzta - saláta.
Négy közepes fej vörös káposztát megtisztítunk, meggyalulunk - vagy vékonyra vágunk - és besózunk. Ugyanakkor külön edényben 4 paradicsompaprikát is megtisztítunk és csíkokra vágva besózunk. Néhány órai állás után - vagy másnap - 1 liter borecetet fél kg cukorral, ízlés szerint hígítva felforralunk, hozzáadunk egy evőkanálnyi szemes borsot és azzal is felforraljuk. A káposztát és a paprikát az eresztett sós léből kiszedve rétegenként üvegekbe rakjuk, a felforralt sós lét ráöntjük, a tetejére egy kevés benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük és száraz gőzbe rakjuk.
Uborkasaláta másképpen.
Két-három kg uborkát jól megmosunk, héjával együtt felszeletelünk - nem gyaluljuk - és besózzuk. Ha kb. 3 órát állt, a sóból kifacsarjuk, tiszta konyharuhára tesszük és szikkadni hagyjuk. Karikára vágott vöröshagymával, egy kevés elkapart fokhagymával, 1 kávéskanál mustármaggal és ízlés szerint porcukorral elkeverve üvegekbe rakjuk, enyhe gyümölcs- vagy borecettel felöntjük, hogy jól ellepje, lekötjük és 2-3 percig gőzöljük. A vízben hagyjuk kihűlni. Bármikor kivehetünk belőle, a maradék nem romlik el. Vegyes salátákhoz friss uborka helyett is használhatjuk.
Zöldbabsaláta.
Egy félliteres üveghez fél kg zöldbab kell, késhegynyi só, egy evőkanál ecet és 5 szem bors. A fiatal, szálkátlan zöldbabot megtisztítjuk, és gőzben vagy kevés vízben félpuhára főzzük, azután szűrőre vagy szitára borítjuk, miután kihűlt, néhány szem borsot közétéve akkora üvegekbe rakjuk, amilyeneknek a tartalmát egyszerre elfogyasztjuk. A főzőlevet - vagy ha gőzben főztük, egy kevés felforralt vizet - ráöntjük, hogy ellepje, rászórunk egy mokkáskanál tartósítószert, lekötjük és 4-5 percig gőzöljük. Felhasználhatjuk reszelt hagymával, zöldpetrezselyemmel vagy majonézes salátának is.
Káposztasaláta.
Egy kg fehér és egy kg vörös káposztát külön- külön meggyalulunk - vagy vékonyra vágunk -, és 2-2 evőkanál sóval meghintve másnapig állni hagyunk. Ezután kicsavarjuk, deszkán szétterítjük, 1 kávéskanál tört köménymaggal és 4 evőkanál porcukorral behintjük. Két dl ecetet ízlés szerint hígítva felforralunk és hűlni hagyjuk. A káposztát üvegekbe rakjuk - alulra a vöröset, a tetejére a fehéret -, a hideg ecetet ráöntjük, egy csipetnyi tartósítószert teszünk a tetejére, lekötjük és hűvös helyre tesszük. Salátástál díszítésére használjuk vagy hagymakarikákkal ízesítve, kockára vágott párizsival, sonkával dúsítva tálaljuk. Sült kolbász, hurka, flekken és hasonló sültek mellé eredeti állapotában is kitűnő.
Ecetes uborka kaporral (régi erdélyi recept).
A szép, apró uborkát megmossuk, lecsurgatjuk és egy 5 literes üvegbe (vagy megfelelő arányban ízesítve kisebb üvegekbe) rakjuk. Rakunk közé száras kaprot, 2-3 babérlevelet, egy darab megtisztított vékony csíkokra vágott tormát. A tetejére szórunk 1 kávéskanál mustármagot, ugyanennyi egész borsot és 1 dkg szalicilt. Ízlés szerint hígított ecetet felforralunk 5 dkg sóval, 3-4 kockacukorral, belekeverünk fél dkg timsót és forrón az uborkára öntjük. Azonnal lekötjük, és 24 órára száraz gőzbe hagyjuk. Ha az uborkák nem voltak túl nagyok, három, ha nagyobbak, akkor négy-öt hét múlva élvezhetők.
Főzelékek, zöldségfélék tartósítása.
Sóska.
Üvegekben nagy mennyiségben tehetünk el, mert a sóskalevelek nagyon összeesnek. A fiatal, gyenge leveleket egészben, az érettebbeket a vastag levélbordákról leszedve jól megmossuk, és víz hozzáadása nélkül, fedő alatt, többször megkeverve addig pároljuk, amíg levük elfő, majd elturmixoljuk. A pépet kis üvegekbe tesszük, a tetejére félujjnyi zsírt vagy olajat öntünk, lekötjük és kigőzöljük. Akinek nincs turmixgépe, az a nyers sóskát vágja vékony metéltre, és ha megpárolódott, 3-4 percig erőteljesen keverje, így is sima pép lesz.
Paraj és mángold.
A megtisztított, megmosott parajt (mángoldot) sós vízben 10 percig forraljuk, leszűrjük és jól lecsepegtetve elturmixoljuk vagy húsdarálón megdaráljuk. A pépet zsírral (fél literre egy evőkanált számítva) állandóan keverve jól besűrítjük, üvegekbe töltjük, a tetejére benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük és 20 percig gőzöljük.
Podlupka.
A fiatal jól megmosott karalábé-, karfiol- vagy kelleveleket metéltre vágjuk, bő sós vízben néhány percig főzzük, majd leszűrjük és lecsurgatjuk. Az összeeset leveleket szorosan üvegekbe tömködjük, a tetejükre egy csipetnyi benzoesavas nátriumot teszünk, lekötjük és kb. 20 percig gőzöljük. (Főzelékként készíthetjük el.)
Gomba gőzölve.
Egy kg gombát (csiperke vagy vargánya) megtisztítunk, megmosunk, és szeletekre vágva kisebb üvegekbe rakunk. A tetejére egy mokkáskanálnyi szalicilt szórunk, és felöntjük felforralt, majd kihűtött sós vízzel.
Az üvegeket lekötjük, és addig gőzöljük, amíg a bennük lévő víz gyöngyözni nem kezd. A vízben hagyjuk kihűlni. Tejfölös gombának, mártásnak, levesnek stb. használjuk.
Zöldborsó.
A frissen szedett és azonnal kifejtett borsót bő, sós vízben kifőzzük - 3-4 percig forralva -, majd leszűrjük és vizét lecsurgatjuk. Fél kg fejtett zöldborsóhoz fél liter vizet, 6 kávéskanálnyi cukrot és egy késhegynyi sót számítva a cukros sós vizet felforraljuk, beletesszük a lecsurgatott zöldborsót, és addig főzzük, amíg a szemek ráncosodni nem kezdenek. Ekkor a borsót szűrőkanállal üvegekbe merjük, de úgy, hogy csak félig teljenek meg az üvegek, a tetejére egy csapott mokkáskanálnyi benzoesavas nátriumot szórunk és az üvegeket háromnegyed részig töltjük a még egyszer felfőzött, de már langyosra hűlt főzőlével. Szorosan lekötjük és 30-35 percig gőzöljük. A gőzölést holnap és harmadnap megismételjük, Közben gondosan vizsgáljuk meg, hogy az üvegek légmentesen zártak e.
Zöldbab.
A gyenge zöldbabot megtisztítjuk, esetleg szálkáit lehúzzuk. A hüvelyeket egészben hagyva bő, forrásban lévő vízbe tesszük és kb. 5 percig forraljuk. Ekkor szitára öntjük, lecsurgatjuk és üvegekbe rakjuk. Főzőlevéből ízlés szerint ecetes sós salátalevet készítünk, felforraljuk, majd langyosan a babra öntjük.
A tetejére zsírt vagy olajat öntünk úgy, hogy a babot kb. kétujjnyira ellepje. Az üvegeket lekötjük, és 10-15 percig gőzöljük. Ha az üveget felbontjuk, a zsírt leszedjük és az étel elkészítéséhez felhasználjuk. A zöldbabot salátának a levével együtt, főzeléknek, rakottan stb. pedig lecsurgatva csináljuk meg.
Zöldbab nyersen.
A friss zöldbabot egészben hagyva - de megtisztítva, szálkátlanítva - jól megmossuk, lecsurgatva tálba tesszük, meghintjük sóval (1 kg babra 1 evőkanál só) és néhány órát állni hagyjuk. Akkora üvegekbe rakjuk, amennyibe egy főzéshez való fér, tetejére benzoesavas nátriumot szórunk, és felöntjük felforralt és kihűtött vízzel úgy, hogy kb.1 ujjnyi üres rész maradjon, ezt olajjal töltjük fel. Lekötjük és a kamrába rakjuk. Használatkor a babot sózni már nem kell, és az olajat is felhasználhatjuk az elkészítésekor.
Fejtett bab.
A friss, nagy szemű babot forró vízbe tesszük fel főni, tisztított vegyes zöldséggel, sóval, borssal, mintha levesnek főznénk. Ha megpuhult, leszűrjük és miután a zöldségféléket kiszedtük belőle, csavaros üvegekbe rakjuk. A levét megecetezve még egyszer felforraljuk és forrón ráöntjük. A tető alá celofánt teszünk, az üvegekbe lezárjuk és száraz gőzbe rakjuk. Felhasználásakor a levest csak be kell rántani, füstölt hús levével felengedni, esetleg tejfelezni, utánízesíteni. A főtt zöldségeket felhasználhatjuk salátához, rizottóhoz stb.
Babgyuvecs.
Fél kg nagy szemű fejtett babot egy kevés vízben majdnem puhára főzünk. Egy dl olajban halványra pirítunk 4-5 fej szálasra vágott hagymát, hozzáadunk 1 kg kicsumázott, karikára vágott húsos zöldpaprikát , 30-40 dkg hámozott paradicsomot (a paradicsom magos belsejét is kotorjuk ki), és az egészet babbal együtt összefőzzük. Ízlés szerint sózzuk, üvegekbe töltjük, a tetejére egy kevés benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük és száraz gőzbe rakjuk.
Tök ecetben.
A gyalult tököt gyengén besózzuk, ha kezd levet ereszteni, kinyomjuk és vízzel leöblítve lecsurgatjuk. Közben gyengén ecetes vizet forralunk és hagyjuk kihűlni. A lecsurgatott tököt tiszta konyharuhára tesszük, és másik ruhával jól leszárítjuk, azután üvegekbe rakjuk úgy, hogy az üveg háromnegyed részéig teljen meg. Az üvegeket nyakig felöntjük a kihűlt ecetes vízzel, erősen lekötjük és kb. 10 percig gőzöljük.
Tök fűszeresen.
A meghámozott tök belét, magját kikotorjuk és a húsát 2 ujjnyi darabokra vágva gyengén besózzuk. Egy napig állni hagyjuk, az eresztet levét nem öntjük ki. Egy liter vízhez 1 dl ecetet, 2 fej hagymát, kevés szemes borsot, egy babérlevelet teszünk, felforraljuk a tök levével együtt, és ha kihűlt, az üvegekbe rakott tökre öntjük. A tök közé tegyünk 1-2 szelet tormát. Az üvegeket letakarva hűvös helyre állítjuk. Egy hét múlva a levet leöntjük, néhány szem mustármagot teszünk hozzá, újra felforraljuk, és ha kihűlt, a tökre öntjük. Az üvegeket lekötözzük és a kamrába tesszük.
Tök gőzölve.
A meghámozott, kibelezett tököt egy tiszta konyharuhára gyaluljuk, rövid ideig szikkadni hagyjuk. Üvegbe tesszük, közepére jól megmosott zöld kaprot gyömöszölünk. Egy liter vizet 2 dkg sóval felforralunk, amikor kihűlt, a tökre öntjük, a tetejére késhegynyi szalicilt vagy benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük és 10 percig gőzöljük
Karfiol.
A szép, fehér, tömött karfiolt rózsáira szedjük, többször váltott vízben megmossuk, majd sós vízben kb. 10 percig forraljuk. A karfiolrózsákat üvegekbe rakjuk, a főzővízben citromlét csavarunk, hogy enyhén savanyú legyen, a karfiolra öntjük, tetejére egy kevés szalicilt vagy benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük és 30 percig gőzöljük. Az üvegeket hagyjuk a vízben, majd másnap ismét 15- 20 percig gőzöljük.
Zöld kapor 1.
A még zsenge zöld kaprot szárától megtisztítva bő vízbe megmossuk, lecsurgatjuk, apróra vágjuk, és kevés zsírban - állandóan keverve - addig pároljuk, amíg levét el nem fövi. Ekkor szorosan - hogy levegő ne maradjon közben - üvegekbe rakjuk és a tetejére ujjnyi elolvasztott zsírt öntünk. Ha a zsír a tetején megfagyott, az üvegeket lekötjük és a kamrába tesszük.
Zöld kapor 2.
Úgy is eltehetjük a zöld kaprot, hogy miután megvágtuk, nyersen rakjuk üvegekbe, jó szorosan, lekötjük, és 40-45 percig gőzöljük. Az eltett kaporból levest, mártást egyaránt készíthetünk, de ételek ízesítéséhez is használhatjuk.
Kapor ecetben.
Melegítsünk borecetet, ha forr, dobjunk bele annyi száráról leszedett, megmosott kaprot, hogy könnyen megforgathassuk benne. Ha meglankadt, tegyük üvegbe. Ezt ismételjük addig, amíg a kaporból tart, vagy az üveg megtelik. A megmaradt ecetet öntsük rá, hogy ellepje. Kössük le és tegyük sötét, hűvös helyre. Bármikor kivehetünk belőle, de arra vigyázzunk, hogy az ecet mindig ellepje a kaprot.
Paradicsomlé 1.
Az érett paradicsomot jól megmossuk, és miután szárát leszedtük, a zöld vagy hibás részeit kivágtuk, nyersen áttörjük. A levet 15-20 percig forraljuk, majd előmelegített üvegekbe töltjük, lekötjük és száraz gőzbe rakjuk.
Paradicsomlé 2.
A jól megmosott, szárától és hibás, éretlen részeitől megtisztított paradicsomot darabokra tördelve megfőzzük, áttörjük, levét sűrűre beforraljuk és üvegekbe öntjük. Ha az üveg tetejére kb. 2 ujjnyi szaliciles vizet öntünk, nincs szükség gőzölésre. Mielőtt a paradicsomlét felhasználjuk, a szalicilos vizet leöntjük.
Paradicsomlé 3.(nyers)
Öt kg érett, hibátlan paradicsomot jól megmossunk, szárát és zöld részeit kivágjuk, a paradicsomokat darabokra tördeljük, 1 dkg szalicillel elkeverjük, és egy napig állni hagyjuk. Ekkor áttörjük, a levet üvegekbe töltjük, lekötjük és a kamrába rakjuk.
Paradicsompüré ízesítve.
Kb. 3 kg jól érett, egészséges paradicsomot megmosunk, szárát, csumáját, az esetleges hibás részeit kivágjuk. A paradicsomokat széttördeljük, hozzájuk adunk néhány megmosott és kicsumázott zöldpaprikát, 1-2 fej megtisztított, de egészben hagyott vöröshagymát, egy megtisztított, megmosott és felszeletelt zellergumót, néhány szál zellerzöldet. Addig főzzük, amíg pépszerű lesz. Ekkor áttörjük, újból felforraljuk, forrón üvegekbe töltjük, lekötjük és száraz gőzbe rakjuk. Az üvegek tetejére tehetünk egy csipetnyi benzoesavas nátriumot, de e nélkül is eláll.
Paradicsom olajban.
A teljes hibátlan, kemény, még nem túlságosan érett kis paradicsomokat egy literesnél nem nagyobb üvegekbe rakjuk, és annyi olajat öntünk rájuk, hogy ellepje őket. Az üveget légmentesen lekötjük és hűvös, száraz helyre rakjuk. Télen friss salátát készíthetünk az ily módon konzervált paradicsomból.
Paradicsom egészben.
Egy ötliteres uborkásüveget telerakunk szép, érett, hibátlan, megmosott piros paradicsommal (legjobb a sima héjú alma- vagy lucullus paradicsom). Ha az üveg megtelt, rázogassuk meg kissé, hogy a paradicsom jól elhelyezkedjen, de nyomkodni nem szabad. A tetejére egy borsónyi timsót, egy evőkanál sót és kés-hegynyi szalicilt téve az üveget teletöltjük vízzel, lekötjük. Két nap múlva levét leöntjük, jól elkeverjük és ismét ráöntjük. Most már végleg lekötjük. Így egész télen van érett paradicsomunk. Ha kiveszünk belőle és újra lekötjük, nem romlik el.
Tölteni való paprika.
A hibátlan, friss, húsos zöldpaprikákat megmossuk, kicsumázzuk, és miután a végüket 1-2 helyen bevágtuk, egymásba dugjuk (azért kel a végüket bevágni vagy megszurkálni, hogy a lé jól átjárja őket és ne maradjon köztük levegő). Az egymásba dugott paprikákat - a nyitott részükkel fölfelé - üvegekbe rakjuk, hideg vizet öntünk rájuk (így mérjük meg, hogy mennyi lére lesz szükség), majd minden liter vízhez egy kávéskanál szalicilt teszünk és felforraljuk. Ha kihűlt, ráöntjük a paprikákra, és azokat kissé megmozgatjuk az üvegben, hogy a lé mindenüvé eljusson. Az üveget lekötözzük és hűvös helyre tesszük. Gőzölni nem kell. Használatkor a paprikát átmossuk, és úgy készítjük el, mint a frisset.
Tölteni való paprika paradicsomlében.
Az egyforma nagyságú, húsos zöldpaprikákat, miután kicsumáztuk ereiket kivágtuk, néhány percre fövő vízbe dobjuk, hogy megpuhuljanak (így többet tehetünk az üvegekbe). A kissé megpuhult paprikákat egymásba dugjuk, és a hegyükkel lefelé üvegbe állítjuk. Frissen főzött, forró paradicsomlét öntünk rájuk, a tetejükre csipetnyi szalicilt szórunk. Az üvegeket lekötjük és száraz gőzbe rakjuk. Egy üvegbe csak annyi paprikát rakjunk, amennyit egyszerre felhasználunk.
Lecsó 1.
Négy kg zöldpaprikához 2 kg paradicsomot vegyünk, így nem lesz savanyú a lecsó. A paradicsomot jól megmosva darabokra tördeljük, és addig főzzük, amíg a bőre ráncosodni kezd. Ekkor áttörjük. A megmosott zöldpaprikát kicsumázzuk, szeletekre vagy karikákra vágjuk, és a paradicsomlébe téve kb. 15 percig forraljuk. Forrón üvegekbe rakjuk, tetejére egy borsónyi benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük és száraz gőzbe tesszük.
Lecsó 2.
Két kg zöldpaprikához 1 kg paradicsomot veszünk. A zöldpaprikát kicsumázva karikára vágjuk és forró sós vízzel leforrázzuk, a paradicsomot pedig szűrőkanálba téve forró vízbe mártjuk, és miután héját lehúztuk, ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A kissé megpuhult paprikát leszűrjük, lecsurgatjuk. Az üvegbe egy réteg zöldpaprikát, rá néhány paradicsomkarikát teszünk, majd ismét zöldpaprikát és paradicsomot.
A felső sor zöldpaprika legyen. A tetejére egy mokkáskanálnyi benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük és kb. 15-20 percig gőzöljük. Másnap a gőzölést megismételjük. Ekkor már annyi levet eresztett, hogy majdnem ellepi a paprikát.
Lecsó 3.
Két evőkanál zsírban sárgára pirítunk 2 fej apróra vágott vöröshagymát. Fél kg hibátlan paradicsomot szűrőkanálba téve fövő vízbe mártunk, és miután héját lehúztuk, ujjnyi szeletekre vágva a hagymához tesszük. Néhány percig erős tűzön pároljuk, és amikor kezd zsírjára sülni, hozzáadjuk a csíkokra vágott, kimagozott kb. 1 kg paprikát. Ízlés szerint sózzuk, és addig pároljuk, amíg a paprika kissé megpuhul, de ne legyen túl puha. Forrón töltsük előmelegített üvegekbe, tetejére tegyünk egy csipetnyi benzoesavas nátriumot és egy evőkanál olvasztott zsírt, kössük le szorosan, és rakjuk száraz gőzbe.
Padlizsános lecsó.
Három nagyobb padlizsánt a tűzhely lapján minden oldalán átsütünk, amíg a héja megbarnul, majd rozsdamentes késsel lehámozzuk és feldaraboljuk. 8-10 paradicsompaprikát megmosva kicsumázunk, és nyersen ledaráljunk. Fél kg megtisztított hagymát apróra vágunk, másfél dl olajban megpárolunk, hozzá
adjuk a padlizsánkockákat, a ledarált paradicsompaprikát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, forrón üvegekbe töltjük, tetejére ujjnyi olajat öntünk, késhegynyi szalicilt szórunk, lekötjük és kigőzöljük.
Ízesítők
Ételízesítő.
Egyenlő mennyiségű sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellert, karalábét és vöröshagymát (ez lehet kevesebb is)jól megmosva, megtisztítva apróra vágunk, és nagyon kevés vízben vagy gőzben egészen puhára párolunk, majd átdarálunk (elturmixolunk). Minden kg zöldségpéphez 10 dkg sót keverünk. A pépet néhány percig forraljuk, majd kisebb üvegekbe töltjük, szorosan lekötjük és 20-25 percig gőzöljük.
Zöldségkeverék sótlanul.
A jól megmosott, megtisztított sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellergumót, pasztinákot, karalábét tetszés szerinti arányban a tormareszelőn megreszeljük, és szorosan kis üvegekbe nyomkodjuk, kb. az üveg háromnegyed részéig. Ezután az üvegeket annyi olajjal vagy olvasztott zsírral öntjük fel, hogy a zöldséget legalább egy ujjnyira ellepje. Lekötjük és a víz forrásától számított 20 percig gőzöljük. Használatkor a zsírt vagy olajat leszedjük a tetejéről - ez is jó ízesítő -, a zöldségeket pedig saját zsírjában kissé átpirítjuk, és így tesszük a levesekbe, mártásokba. Ha marad belőle, az üveget újra kössük le, és a hűtőszekrényben néhány napig még eltarthatjuk.
Leveszöldség üvegben.
Egy kg sárgarépát, 50 dkg petrezselyemgyökeret, 25 dkg zellert, ugyanennyi pasztinákot, karalábét, kelkáposztát, 50 dkg paradicsomot, 50 dkg édeskáposztát, 50 dkg karfiolt, 25 dkg hagymát, 25 dkg zöld-paprikát, egy fél maréknyi finomra vágott zellerzöldet és ugyanennyi vágott zöldpetrezselymet húsdarálón - nyersen - megdarálunk. (A zöldségeket tisztítva mérjük le.) A zöldségpépet elkeverjük 1 kg sóval, üvegekbe rakjuk, szorosan lenyomkodjuk, lekötjük és száraz helyen tartjuk. Használatkor az ételt óvatosan sózzuk.
Fűszeres paradicsom.
Két kg paradicsom, 50 dkg alma, 50 dkg vegyes zöldség, 25 dkg vöröshagyma, 1 evőkanál köménymag, 25 dkg cukor, 5 dkg mustármag, 1 dkg szemes bors, 1 dkg gyömbér, 2 babérlevél, 2-3 szem szegfűbors, 2 dl ecet, 3 evőkanál só kell hozzá. A megmosott és darabokra tört paradicsomot a megtisztított zöldséggel, a szeletekre vágott almával, a nagyobb darabokra szelt hagymával, a sóval, a cukorral, az ecettel és a fűszerekkel együtt egy hibátlan zománcú fazékba tesszük, és meleg helyen 24 óra hosszat állni hagyjuk. Az almát és a hagymát nem kell hámozni, csak jól megmosni, esetleg hibás részeit kivágni.
Másnap kis lángon 2-3 óra hosszat főzzük, gyakran kevergetve, hogy le ne süljön. Ha már összefőtt és pépszerű lett, szitán áttörjük, kis üvegekbe rakjuk, lekötjük és száraz gőzbe tesszük.
,,Piroska" (erdélyi ízesített paradicsom.)
Érett, de nem puha, ép paradicsomokat megmosunk, megtörölgetünk, és a rácsra téve a sütőben megsütünk. A rács alá tegyünk tepsit, hogy a paradicsom leve erre csepegjen. Ha a paradicsom sülni kezd, tegyünk mellé megtisztított és félbevágott hagymákat, és kicsumázott, ugyancsak félbevágott húsos zöldpaprikákat, ezek között lehet néhány csípős is (2 kg paradicsomhoz 50 dkg hagymát és 5-6 zöldpaprikát vegyünk). Ha az utóbbiak is átsültek, az egészet húsdarálón megdaráljuk. A pépet felhígítjuk 1 dl vörösborral, 1 dl borecettel, ízesítjük sóval, cukorral, 2-3 gerezd elkapart fokhagymával, egy csipetnyi kakukkfűvel, és szitán áttörjük. Kis üvegekbe rakjuk, lekötjük és 15-20 percig gőzöljük. Mustár vagy ketchup helyett használjuk felvágottak, rostonsültek mellé.
Ízesítő paprikából és paradicsomból.
Három kg húsos zöldpaprikát kicsumázunk és ereit bennhagyva jól megmosunk, lecsurgatunk. Egy kg paradicsomot meghámozunk és a paprikával együtt megdarálunk húsdarálón, majd lekvár sűrűségűre főzünk. Hozzákeverünk egy késhegynyi szalicilt, kisebb üvegekbe töltjük, lekötözzük és kigőzöljük.
Paprikalekvár.
Egyenlő mennyiségű húsos zöldpaprikát és piros paradicsompaprikát megmosunk, kicsumázunk, fölszeletelünk és fedő alatt, nagyon kis lángon, hogy le ne égjen, puhára párolunk. Ezután szitán áttörjük, és még 20-25 percig főzzük, hogy besűrűsödjön. Belekeverünk kilógrammonként 5 dkg sót, és kis üvegekbe töltve lekötjük.
Paprikalekvár sótlanul.
A jól megmosott, megszárított és magházuktól megtisztított, hibátlan, húsos paradicsompaprikákat a húsdarálón átdaráljuk, és gyenge tűzön, gyakran kevergetve, sűrűre főzzük. Kis üvegekbe töltjük, lekötjük és a víz forrásától számítva 15 percig gőzöljük. (Azért tegyük kis üvegekbe, mert felbontás után hamar romlik, de ha az üveget lekötve újra gőzöljük, tovább is eltartható.) Diétás ételek ízesítésére főleg sótlan diétában jól használhatjuk.
Petrezselyem-, zellerzöld vagy kapor sóban.
A megmosott petrezselymet apróra vágjuk, sóval elkeverjük (5 evőkanálnyi zöldhöz 1 evőkanálnyi sót adjunk), kis üvegekbe szorosan betömjük, a tetejére is sót hintünk, lekötjük és hűvös helyre rakjuk. Ugyanígy tartósíthatunk zellerzöldet és kaprot.
Gombapor.
A megbízható ehető kerti vagy erdei gombák bármelyikéből, esetleg többféléből vegyesen is készíthetjük. A megtisztított megmosott gombát vékony szeletekre vágjuk, és a napon vagy a sütőben csontkeményre szárítjuk (száríthatjuk cérnára fűzve is), mozsárban megtörjük és csavaros fedelű üvegbe tesszük. Ebből a gombaporból személyenként egy kávéskanálnyit számítva mártást készíthetünk vagy levest, pecsenyelét stb. ízesit-hetünk vele.
 
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2017 >>

Statisztika

Online: 3
Összes: 214965
Hónap: 1440
Nap: 52