Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Utazás: Kanada

2008.02.07

A világ második legnagyobb országa az Amerikai Egyesült Államokkal, a Csendes óceánnal, és az Atlanti óceánnal határos. Az ország nagy részét hegyek, erdők, tavak, folyók, síkságok, és pici sivatagok borítják. Északon található a Kanadai pajzs, mely körül-belül 2, 5 milliárd évvel ezelőtt keletkezett. Nyugati felén húzódik a Sziklás hegység, keleti oldalán található a legtöbb város, valamint az ország legismertebb
turistacsalogató látnivalója, a Niagara vízesés.

A legtöbb utazónak Kanadáról a juharleveles zászló, az angol és a francia hagyományok (sokszor nem túl békés) együttélése és a Niagara vízesés
jut eszébe. Természetesen ennél jóval több látnivalót
kínál ez a hatalmas kiterjedésű ország.

Hogyan is jött létre Kanada?

Kanada nagyon fiatal ország. Születési éve 1867, a brit korona akkor adott teljes önkormányzatot a Szent Lőrinc-folyó vidékén elterülő gyarmatnak. Kanada akkoriban még kis ország volt, de nyitva állt előtte
a terjeszkedés útja nyugaton egészen a Csendes-óceánig,
északon pedig a Jeges-tengerig.
Az indián őslakosság errefelé nagyon ritka volt, a pálinka, azaz a "tüzes víz" és az európai betegségek mind, mind felőrölték erejét, így tehát nem kellett fegyveres erőszakkal rabolni a földet, mint az Egyesült Államokban. Aránylag szépszerével, békés egyezségekkel érték el a földtulajdonok megszerzését, úgy hogy még az
indiánok birtokában is hatalmas kiterjedésű
Rezervátumok maradtak.

 

 

A múlt század hetvenes éveitől megindult a bevándorlók áradata is. Farmerek törték fel a kanadai préri szűzföldjét, favágók irtották kemény munkával a fenyves ősvadont, vasútépítők kapcsolták össze a születő ország városait az egyik óceántól a másikig.
A Kanadai-pajzs ásványkincseit, a folyók energiáját, az erdők fáját, a préri termőtalaját fokozatosan, lépésről lépésre állította szolgálatába az akkori társadalom. A települések élvonala pedig apránként nyomult mind északabbra, egyre nagyobb területeket hódítva meg a mostoha éghajlatú, valamikor lakhatatlannak számító északon.
Ez a folyamat mindmáig tart és még korántsem ért véget. Különösen az ásványkincs-lelőhelyek kiaknázására jönnek létre újabb kisvárosok, bányatelepek, a civilizáció messze előretolt állásai a néptelen tundra- és erdőövezetben. Kanada gazdaságának alapját mindmáig azok az iparágak alkotják, amelyek közvetlenül a természeti erőforrásokra támaszkodnak.

 

Egy kis történelem.

Kanada jövendő boldogulása azon is múlik, mennyire sikerül lazítania az Egyesült Államoktól való függés kötelékein. A hatalmas déli szomszéd mindig afféle történelmi véletlennek tekintette Kanada különállását. 1776-ban, amikor kitört a függetlenségi háború, és 13 angol gyarmat szövetségéből megalakult az Egyesült Államok, a Szent Lőrinc-folyó vidékén élő francia telepesek nem csatlakoztak a felkeléshez, hűek maradtak a brit koronához. Anyanyelvük fennmaradását és katolikus vallásuk szabad gyakorlását biztosítva látták az angol uralom alatt, viszont tudták, a francia-kanadai nép menthetetlenül elveszne, feloldódna az új nagy észak-amerikai állam keretei között. Az USA nehezen törődött bele Kanada létezésébe, Seward amerikai külügyminiszter még 1860-ban is fegyveres akciót sürgetett, mellyel Kanada bekebelezését szorgalmazta.
A múlt század második felétől az Egyesült Államok a hódítás békésebb módszerére tért át. Elkezdte apránként felvásárolni Kanadát. Megindult az amerikai tőke áradata észak felé, az amerikai mamut trösztök egyre-másra alapították kanadai leányvállalataikat. Ma már az ország
iparának 60%-a a déli szomszéd birtokában van.

A belső viszályok, valamint a nemzeti öntudat ébredése

Az utóbbi időben Kanada kezd ráébredni, hogy mind gazdasági és politikai téren meg kellene szilárdítania függetlenségét. Az erősödő nemzeti öntudat az ország eggyé kovácsolódását, a belső viszályok leküzdését is segíti.

Ezek a viszályok a hatvanas évek elején már-már széthullással fenyegették Kanadát. A széthúzás gyökereit csak úgy érthetjük meg, ha az atlanti partokról a Csendes-óceánig végigjárjuk az országnak mind a tíz tartományát, melyeknek történelmi múltja, kulturális öröksége, gazdasági szerepköre nagyon erősen különbözik egymástól.

Az atlanti tartományok

Kelet-Kanadában, a Szent Lőrinc-folyó torkolatvidékén a szárazföld nyúlványai, zegzugos vonalú félszigetek és szigetek-messze benyomulnak az Atlanti-óceánba. Itt terül el a hatalmas ország négy legkisebb és legszegényebb tartománya, ahol a felfedezők nyomdokain járó európai telepesek már négy évszázada megvetették lábukat.

A hazánknál nagyobb területű New Foundland szigetét John Cabot pillantotta meg először 1497-ben. 1583-ban Erzsébet angol királynő admirálisa, Sir Humphrey Gilbett kötött ki a szigeten, hogy az "új földet" a brit korona javára ünnepélyesen birtokba vegye. Az. első angol gyarmat alapításának magyar szemtanúja is volt: a költő és tudós Parmenius Budai István, Gilbett expedíciójának krónikása, aki ékesszóló levelekben számolt be a látottakról. "Elhagyatottság, magány mindenütt. Igaz, a tenger végtelenül gazdag halakban, s a halászok, akik idáig elhajóznak, jól járnak. Alighogy bevetik a hálót, máris megtelik halakkal. A táj dombos, erdős. Sok a fenyőfa... a kidőlt öreg fák szinte járhatatlanná teszik az erdőségeket. Az erdőben temérdek áfonya és szeder terem" - írta Parmenius.

Közigazgatási szempontból ide tartozik a Labrador-félszigetek iparvidéke is. Ez a jóformán lakatlan terület csak a második világháború után kapcsolódott be az ország gazdaságába. Akkoriban az USA legnagyobb vasérctelepei már kezdtek kimerülni, és a nagy kohászati üzemek étvágyát legalább részben külföldi nyersanyaggal kellett csillapítani. Kapóra jött tehát, hogy Labradoron a felszín közvetlen közelében levő fémtartalmú hatalmas ércvagyont fedeztek fel. A ritkás erdő mélyén gomba mód nőttek ki a földből az új bányavárosok, és hamarosan megépült a Szent Lőrinc-öböl partjára vezető vasútvonal is. Onnan már hajók fuvarozzák tovább a vasércet az USA kikötőibe.

A rideg és komor New Foundland mögött a Szent Lőrinc folyó tágas tölcsértorkolatában egy sokkalta barátságosabb kis sziget húzódik meg, Prince Edward Island, a legkisebb a tíz tartomány közül. Smaragdzöld rétek, kövér szántóföldek foglalják el a sziget nagy részét. Kitűnő burgonya, sokféle zöldség terem a földeken, sőt gyümölcsösök, színpompás virágoskertek is fel-feltűnnek a helyi farmokon. Sok gazda foglalkozik azonban ezüstróka-tenyésztéssel is, aminek révén a sziget világhírnévre tett szert. A szántókat, legelőket élő sövények vagy keskenyebb-szélesebb erdősávok választják el egymástól. A nyári napsütésben az aranyló fövenypartok mentén a víz 21-22 °C-ra is felmelegszik. Ilyenkor kirándulók, turisták, fürdővendégek tízezrei keresik fel a bűbájos szigetet, melyet méltán neveznek az atlanti tartományok gyöngyszemének.

 

A szárazföld félszigetein elterülő New Scotia és New Brunswick, hosszú időn át a francia és brit hódítók ádáz viszálykodásának színtere volt. Először a franciák telepedtek itt le, csak a XVIII. században kerekedtek felül az angolok. De Új-Brunswickban máig is szívósan tartja magát a francia anyanyelvű parasztság, mely a tartomány lakosságának jelentős részét alkotja. A két tartomány ma csöndes, békés vidék, java részét erdő borítja. A folyók mentén, különösen a torkolatvidéken hatalmas fűrésztelepek, cellulóz- és papírgyárak dolgozzák fel a kitermelt fát. Az utak mellett meghúzódó kis parasztgazdaságok főleg szarvasmarha tenyésztéssel, tejtermeléssel foglalkoznak, az irtványok esőáztatta pompás rétjein tehenek százai legelnek. A régi városkák színes faházai, rózsaszín téglaépületei, az alagútszerű faépítménnyel fedett
ósdi hidak letűnt századok hangulatát idézik.

Kanada szíve

A Szent Lőrinc völgyén Kanada két legnagyobb tartománya osztozik. A nyugati rész a gazdaságilag legfejlettebb tartományhoz, Ontariohoz tartozik, amelyet Kanada műhelyeként szoktak emlegetni. A völgy alsóbb szakasza Quebec tartomány központja.
Az elmúlt pár évtizedben ez az országrész okozta a legtöbb gondot és fejtörést a kanadai politikusoknak. Kanada lakosságának több mint egynegyede ugyanis francia anyanyelvű. A francia-kanadaiak zárt tömbben Quebec tartományban és néhány vele szomszédos vidéken élnek, az összes többi tartomány lakossága azonban angolul beszél. Nem csoda, hogy az ország kétnyelvűsége egy évszázadon át csak papíron állt fenn, és a kissé lenézett francia-kanadaiak a politika és a gazdaság irányításába alig-alig szólhattak bele. Az ebből származó elkeseredést szélsőséges politikai csoportok Kanada szétszakítására szerették volna felhasználni: kiadták a "független Quebec" jelszavát, és egymás után követték el a pokolgépes merényleteket. Az utóbbi évtizedben végre sok minden történt a francia-kanadaiak helyzetének javítására. Ám még mindig kétséges, hogy Kanada széthullásának veszélyét sikerült-e valahára is elhárítani!
A francia-kanadai történelem bölcsője, a francia-kanadai művelődés fellegvára a tartományi székhely: Quebec. Itt a múlt minden emlékét becsben tartják, gondozzák; a nemzeti hagyományok tisztelete, az anyanyelv megható szeretete és ápolása nélkül a francia kanadai nép már rég eltűnt volna a föld színéről. Quebec mindmáig ódon, bájos európai kisváros maradt, valósággal idegen az amerikai kontinensen. Kanyargós, szűk utcái, színesre festett, keskeny homlokzatú házai sétára, barangolásra csábítanak. Aki nem bírja gyalogszerrel, az konflist fogadhat, úgy döcöghet fel a felsővárosba meg a sziklafokon épült vár régi bástyáihoz. A magasból pompás kilátás nyílik a kiöblösödő Szent Lőrinc-folyóra és az Ábrahám mezőre, ahol 1759-ben utolsó, sorsdöntő ütközetüket vívták a francia és angol seregek.

 

 A két vetélytárs, Montreal és Toronto

Quebec tartomány gazdasági életének igazi központja, Montreal, a 3 millió lakosú világváros jóval feljebb, a Szent Lőrinc-folyó egyik hatalmas szigetén épült. A sziget közepén a Mont Royal, a "királyi hegy" emelkedik. Nevét még a felfedező Jacques Cartier adta, akit elragadott a táj szépsége és a hegy lábánál meghúzódó kis indián település lakóinak vendégszeretete.
A Mont Royal lejtői ma már javarészt beépültek a leggazdagabbak drága villáival. A város ezen részéről pazar kilátás nyílik a Szent Lőrinc folyó torkolatára, így nem véletlen számít a város legdrágább negyedének.
A város maga egy kis ékszerdoboz a tartományban, hiszen nyoma sincs az amerikai városközpontokra jellemző nyomasztó zsúfoltságnak. A felhőkarcolók tövéből mozgólépcsőn ereszkedhet le a látogató a föld alatti Montrealba, a belváros alatt sok kilométer hosszúságban húzódó csodálatos aluljáró- vagy inkább utcahálózatba, ahol üzletsorok tucatjai, és az áruházak pompás, ízléses kirakatai csábítanak vásárlásra. A föld alatti városba a klímaberendezések a csikorgó téli fagyok, hóförgetegek idején is kellemes, egyenletes meleget varázsolnak. Az éjjel-nappal fényárban úszó föld alatti sétányokról lehet eljutni a montreali metró állomásaira és a főpályaudvarra, amely ugyancsak a mélyben, az egyik hatalmas szállodaépület alatt kapott helyet.
Az élettel teli, pezsgő forgalmú Montreal Észak-Amerika egyik legszebb, legérdekesebb városa. Fejlődésének lendületet adott az 1967-ben megrendezett világkiállítás is, melynek szeszélyes formájú pavilonjai, modern csarnokai a Szent Lőrinc-folyó egyik kis szigetén még mindig láthatók. Az 1976-os olimpia a várost sok új sportlétesítménnyel gazdagította, és hírnevét a világ minden országában tovább öregbítette.
Montrealnak Kanadán belül csak egyetlen nagyváros lehet vetélytársa: a rohamléptekkel fejlődő Toronto, Ontario tartomány székhelye. Neve indián eredetű; az irokézek nyelvén "találkozóhelyet" jelent. Toronto hamisítatlan amerikai metropolisz. A szürke felhőkarcolókból álló városközpont körül kertváros, családi házas lakónegyedek nyúlnak a messzeségbe szétterülve. Egyetlen igazán híres épülete a városháza; az ívesen hajló, félig nyitott hengerre emlékeztető modern palota. Toronto az Ontario-tó partján sorakozó kisebb-nagyobb iparvárosok rengeteg régi és új bevándorlónak adtak munkalehetőséget. A kb. 150 ezer főt számláló kanadai magyarság fele is itt él.

A nyugati tartományok

Kanada most is évente 150-200 ezer bevándorlót fogad, de még mindig bőven van hely, hiszen a földrésznyi országnak mindössze 24 millió lakosa van! A déli államhatárral szomszédos, pár száz kilométer széles sávon még sűrűn akadnak települések, de minél nyugatabbra vagy északabbra megyünk, ott viszont már sok száz kilométer választja el egymástól a lakott helyeket. Még a legnagyobb kanadai világvárosoktól is legalább egy-két órányi utazásra van a háborítatlan erdőrengeteg Manitoba, Yukon Territory, Nunavut és a Northwest Territory területén.

 

Amikor a Föld sok országa a növekvő zsúfoltság gondjaival küzd, a víz és a levegő szennyezettségétől szenved, Kanadában még roppant üres térségek várják az embert e háborítatlan vidékeken, a vadon csendjét országnyi területeken semmi sem zavarja, balzsamos friss a levegő, és a patakok kristálytiszta vizéből nyugodtan ihat az ember.
Kanada azonban nem pusztán a természet rajongóinak paradicsoma; ez az ország az elmúlt száz év alatt úgyszólván a semmiből virágzó gazdasági életet teremtett, és ma a legfejlettebb tőkés államok közé tanozik.
A juharleveles ország azonban nemcsak virágzó gazdaságot mondhat magáénak, hanem az országban összesen 41 Nemzeti park is és még mintegy 129 nemzeti történeti park található, melyek közül 12-öt az UNESCO a világörökség részeként is nyilván tart.

Mit nézzünk meg?

A Saint John város, a Kanadát átszelő vasútvonal keleti végpontja, és télen az ország legforgalmasabb, jégmentes kikötője, Fundy-öböl partján, a Saint John-folyó torkolatánál épült. Közelében a látogatók a Föld egyik legkülönösebb természeti tüneményét, a visszaforduló
vízesést csodálhatják meg.
Apály idején a folyó vize szeszélyes örvényekkel, tajtékozva zúdul le a sziklák között a tenger felé, ám amikor betör az öbölbe a több emelet magas dagályhullám, az áradat visszafelé kezd hömpölyögni, így a tenger egymás után elnyeli a víz vad zuhogását, majd végül a megcsöndesült és megemelkedett vízszintű folyón, a vízesés sziklái fölött már hajók is nyugodtan áthaladhatnak. A félelmetes színjáték naponta kétszer ismétlődik, amíg talán egyszer a rég tervezett árapály-erőmű meg nem zabolázza a Fundy-öböl árapályának iszonyatos erejét.

Montreal: Kétnyelvű város, amely a Mont Royal körül épült fel, nem kevés véráldozat révén, vélhetően a nevét is innen kapta. XVIII. századi épületek teszik hangulatossá a várost, melyek közül említést érdemel a Pointe-a-Calliere, a Régészeti és Történeti Múzeum. Télen elviselhetetlenül hideg szelek uralkodnak a város fölött, ilyenkor a nép leköltözik a föld alá, ahol éttermek, mozik, szórakoztató létesítmények tucatjai várják őket. A bárok egy része angol jellegű, más része franciás beállítottságú. Mindenki megtalálja a kedvére valót, nem érdemes kihagyni!

Vancouver: A látogatók szerint minden kétséget kizáróan Kanada legszebb fekvésű városa. Dombos vidék, melyet még szebbé tesz a hidak, öblök és az óceán látványa. A belvárosban egymást érik a látnivalók: a viktoriánus stílusban épült Gastown városrész felújítva várja felfedezőit, a Stanley park pedig kiváló kikapcsolódási lehetőséget kínál. Tengerpartján egymást érik a jobbnál-jobb beachek, de a környéken kiváló kirándulóhelyek is találhatók a kanadai vadonba.
A természeti csodák sora a Vancouver-szigeten
bálna-megfigyeléssel fokozható.

Sziklás-hegység:

Az Alberta és British Columbia államok határán fekvő Sziklás-hegységet két hatalmas kiterjedésű nemzeti park is övezi. Ezek egyike, a Banff National Park, Kanada első számú hivatalos természetvédelmi területe, a névadó város ma az ország legkedveltebb nyári és téli üdülőhelye. A nemzeti park legfőbb vonzereje az idilli fekvésű, türkizkék vizű Moraine tó.

A Jasper és a Banff National Parkokat a Columbia jégmező köti össze. Ez a vidék nem sokat változott a legutolsó jégkorszak óta, éppen ezért 30 gleccser is található területén. Persze a jeget el is lehet kerülni, például túrázással, termálfürdőzéssel vagy barlangmászással.


A préri: A Sziklás-hegység lábánál kezdődik Kanada szíve, a préri, amely szélesen és laposan húzódik végig Alberta, Saskatchewan és Manitoba szövetségi államok területén. A szépen megművelt mezőgazdasági területek mellett azért akad itt néhány nemzeti park is, így a Feketelábú indiánok emlékhelye Fort Macleod mellett, vagy a 3000 km2 területű Lovagló-hegyi Nemzeti Park Manitobában, amely a
szabadon legelésző bölények hazája.
Érdemes tudni, hogy a szárazföldi közlekedés mellett rengeteg kajak és kenu túraútvonal is várja itt a turistákat. Az őslakos indiánok és bölények mellett errefelé a bevándorlók is őrzik hagyományaikat, Yorktonban például hagymakupolás templomok fogadják az idegent jelezve,
hogy itt ukránok telepedtek le

Narcisse Vadrezervátum : A manitobai Narcisse városa a kígyók kedvelőinek gyülekezőhelye. E tartományban ugyanis több mint 10 000 vörösoldalú abroncskígyó él, ráadásul a szintén itt található Manitoba-tóról az a hír járja, hogy a Loch Ness-i szörny rokonsága itt telelt át néhány évezredet. A helyiek szerint egy ilyen óriási kígyót már megölt a katonaság, és nagy titoktartás mellett éjszaka el is szállították innen. Ha arra járunk, nem érdemes kihagyni.
                                                                                                        

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2017 >>

Statisztika

Online: 3
Összes: 214965
Hónap: 1440
Nap: 52