Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Utazás:Olaszország

2008.02.11

Mindenkinek másért tetszik
Olaszország már több évtizede a klasszikus turizmus célországa. Gazdag kultúra, változatos természeti adottságok, különbözõ éghajlati területek a hegyvidéki éghajlattól egészen a majdnem szubtrópikus klímáig Szicíliában, végtelen tengerpartok és nem utolsó sorban az olasz konyha csalogatják ide évrõl évre a nyaralni és szórakozni vágyókat.

                        

 Olaszország (hivatalosan az Olasz Köztársaság; olaszul Italia, hivatalosan Repubblica Italiana) egy független ország Dél-Európában, amely magába foglalja a Pó folyó völgyét, az Olasz-félszigetet és a Földközi-tenger két legnagyobb szigetét, Szicíliát és Szardíniát. Az olaszok saját országukat lo Stivale-nak (magyarul a csizma), il Bel Paese-nak (magyarul a csodálatos ország) vagy la Penisola-nak (magyarul a félsziget) hívják. Északon Franciaország, Svájc, Ausztria és Szlovénia alkot vele szárazföldi határt. Olaszország területébe beékelõdve helyezkedik el két független törpeállam, San Marino és Vatikánváros.

Olaszország, vagy történelmi nevén Itália számos jól ismert, befolyásos európai kultúra otthona volt, például az etruszkoké, a görögöké és a rómaiaké. Fõvárosa, Róma, történelmi világváros, mint az ókori Róma és a katolikus egyház bölcsõje. Több mint 3000 éven keresztül az ország népvándorlásokon és inváziókon esett át a középkorban a germánoknak, keltáknak, frankoknak, szaracéneknek és normannoknak köszönhetõen. Ezt a korszakot az olasz reneszánsz követte, mely során a különbözõ városállamok részvételével háborúk pusztítottak az országban. Olaszország az egyesítése elõtt több kisebb királyságból állt. Az olasz monarchia és a két világháború alatt az állam rengeteg konfliktuson esett át, mielõtt megalakult a ma is létezõ Olasz Köztársaság.

Látnivalók
Róma színes történelme vonzza a látogatók ezreit. A félsziget közepén található, a Tevere folyó mentén, mindössze 30 km-re a nyugati parttól. A Borghese Parkban található a Borghese Villa, mely most múzeumként üzemel, valamint az Állatkert. OlaszországA Piazza del popolo magaslatról egész Róma a turista szeme elé tárul. Érdemes elmenni a Trevi kúthoz is, melyhez az a monda fûzõdik, hogy, aki bedob egy pénzérmét, az még biztosan visszatér Rómába, az "örök városba". A Colosseum épületét érdemes minél hamarabb meglátogatni, hiszen a rengeteg autótól már erõsen megrongálódott, és nem tudni, hogy meddig várja még a kíváncsi turistákat. Nem messze a Colosseumtól van a Forum Romanum, mely a császári Római idején a város politikai és mûvészeti központja volt. Semmiképp ne hagyjuk ki a Vittorio Emanuel király emlékmûvét, a Szent Péter templomot, a Vatikáni Múzeumot és a Sixtusi kápolnát sem.
Firenze Olaszország legkellemesebb légkörû városa, nagyon kedvelt turisztikai célpont, ezért elég zsúfolt, hiszen naponta 2000 turistabusz gördül be a városba. Mindenképpen ajánlatos megtekinteni az Uffizi Galériát, a Ponte Vecchio bevásárló utcát, a Piazza delle Signoriat és a Medici Kápolnát. Ezek a nevezetességek felejthetetlen emléket szereznek.
Velence 117 kis szigetre épült. A belváros autóval nem közelíthetõ meg, csak vonattal és hajóval.

A város központja a Szent Márk tér, ahol a Dózse Palota és a Szent Márk Bazilika található. Híres a Galleria Dell'Accademia, a Peggy Guggenheim Galéria, a San Giorgio Maggiore és a del Redentore templom.
Milánó divatjával, konyhájával, operájával -a la Scalaval-, templomaival, reneszánsz kastélyával és Leonardo da Vinci freskóival csalogatja a turistákatat, emellett pedig fontos üzleti és pénzügyi központ.
Olaszország Nápolyban, a királyi palotában kiállított képek tanúskodnak arról, hogy milyen is volt a város korábban. Híres a Santa Chiara-templom, és a S. Incoranata templom, melyben Szent Lászlót ábrázoló freskók láthatók. A Pisában található ferde torony 293 lépcsõfokán szombattól éjszaka is felmászhatnak a turisták. Jóllehet egyelõre csak néhány nyári nap áll majd az éjszakázó turisták rendelkezésére, a látvány minden bizonnyal szemet gyönyörködtetõbb lesz, mint nappal: napnyugta után ugyanis - az óváros mellett - a torony is különleges kivilágítást kap.
A pisai torony 1173-as megépítésétõl kezdõdõen folyamatosan dõl, s így már több mint nyolcszáz éve állandó rekonstrukcióra szorul.

A Velencei karnevál!

 

 

Velencében egykor több ünnepnap volt, mint hétköznap, s még napjainkban is megõrizte ezt a sajátosságát a város. Mégis, a velencei ünnepek közül a karnevált jegyezte meg a világ, s hogy miben más, mint a riói, viareggiói, firenzei, vagy római, az utunk során kiderül. Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy fekvése révén hamar elérhetõvé válik Velence. Az út kényelmes tempóban körülbelül 12 órát vesz igénybe, és már élvezhetjük is a világ egyedülálló karneválját, a pazar kosztümöket, a tereken megrendezett színjátékokat.

 Ismerjük meg együtt Velencét!

Velence létrejötte és élete csak a természeti körülmények és a történelmi fejlődés ismeretében érthető meg. Hogyan nőhetett e mocsárvilág a Kelet és Nyugat közötti kereskedelem központjává? Miért éppen Velence lett a Földközi-tenger egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb városa? Földrajzi fekvése, a középkor körülményei és a velenceiek rátermettsége ad választ minderre.
Az Adriai-tenger a Földközi-tenger része, az Appennini-félsziget és a Balkán-félsziget között terül el. A Földközi tengernek az a nyúlványa, mely legmélyebben ékelődik Európa szívébe. A nyugati partján Olaszország, míg a keleti partján Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Albánia található.

A tenger hossza kb. 770 km, átlagos szélessége 160 km. Északi része meglehetősen sekély, átlagos mélysége 240 m. Ezen a viszonylag sekély, északi részen alakult ki az a lagúna-világ, amelyben Velence kiépülhetett.

 

 

 

A lagúnák világa

A lagúnákat és a szigeteket a jégkorszakbeli folyamáradatok és a tenger küzdelme hozta létre. A közeli Alpokat borító gleccserek a melegedés következtében megindultak a lejtőkön, hatalmas mennyiségű törmeléket sodorva a tenger felé. Az Adria viharai és a gleccserek által érkező törmelék a hordalékanyagot nagy turzásokba rendezték. Így a nyílt tenger és a partvidék lapályai közé benyúló sekélyebb tengerrészek között hatalmas gátak jöttek létre. Ezek hézagain a tenger dagálykor beömlött, apálykor pedig teret adott a folyamok vizének, amelyek iszappal és hordalékkal kisebb szigetek százait töltötték fel. E belső tenger a lagúnák világa, amely az Adriai-teger északi partján több, mint 200 km hosszan nyúlik el ott, ahol a nagyobb alpesi folyók elérik az Adriát.  Az Adria lagúnái között legnagyobb a velencei, melyet a tengertől a Lido 40 km hosszan elnyúló homokpadja, valamint a jesolo i turzás véd meg (lásd térkép ). A lagúnák egy része, ahová bejut a tenger dagálya, eleven víz, laguna viva; 2-6 m mély vize együtt él az Adriával és kevésbé mocsarasodik. Más része, ahova a dagály nem, vagy csak alig érezhetően ér el, holt víz; laguna morta. Itt a folyók voltak erősebbek és lassan elmocsarasították a területet, a vízréteg sok helyt a 20-30 cm-t sem éri el.

A tenger felé eső 6-8 km széles része élővíz, laguna viva, melyben fekszik Velence is, más része, Velencétől délnyugatra és a várostól északra, mitegy 10 km-re, Torcellón túl, mocsárvilág, laguna morta.

A beömlő folyók az élő lagúnát is elmocsarasodással fenyegetik, ezért Velence már 1000 évvel ezelőtt elterelte a Brenta folyót, és 600 éve rendszeresen kotorja, tisztítja az iszaptól vizeit. Mintegy 1500 évvel ezelőtt ebbe a félig halott lgúnavilágba menekültek a népvándorlás viharai elől a környékbeli lakosok. A hunok, gótok, majd frankok elől idemenekülő nép a Venétek népe volt, akikról később Venetia, vagyis Velence a nevét kapta. A lagúnavilág egyes szigetecskéi magasabban emelkedtek ki, mások alig, ismét mások csak a víz színe alatt húzódó homokpadok maradtak. E szigeteken, szigetecskéken itt-ott majorok emelkedtek. Lakóik a nehéz és küzdelmes körülmények ellenére igyekeztek a lagúnavilágban művelhető földterületet kialakítani. Köveket hordtak bárkáikon a szárazföldről és drága anyaföldet, amelyet ráterítettek a kövekre. A hullámok ellen partjaikat gallyakból font és cölöpökkel megerősített kövekkel és homokkal feltöltött gátakkal védték. A majorokból a népvándorlás újabb hullámai nyomán fokozatosan házcsoportok alakultak ki egy-egy kis templom körül. Ahogyan nőtt a lakosság, egyre újabb területeket kellett elhódítani a víztől, a szigetecskéket elválasztó víztükör egyre keskenyedett és kezdtek kialakulni a mai riók, vízi utcák.

Ott, ahol a Brenta egykor a lagúnába ömlött és egyik fő ága nagy Z kanyarban mélyebb árkot vájt a lagúnába - ez a mai Canal Grande - kétoldalt magasabb partú és viszonylag szilárdabb talajú kis szigetek alakultak ki a folyam és a mellékágai körül, az idesodort köves törmelékből. Ez Velence egykori magja, a Rialto, mely mintegy 1500 évvel ezelőtt úgy nézhetett ki, mint ma a Torcello környéki lagúna-világ. Ha valaki látni szeretné, milyen lehetett egykor a lagúna világ, hajózzon át Torcello szigetére. Elhagyatottan áll ott Velence egyik elődjének, a ma már teljesesen eltűnt, hajdan 20.000 fővel rendelkező városnak megmaradt katedrálisa.

 

 

 

 A velenceiek kezdetben főként fából építették házaikat, amik igen gyakran tűzvész martalékává lettek. Ahogyan gyarapodott és gazdagodott a lakosság, mindinkább kővel kezdtek építkezni. A súlyosabb kőépületek terhét azonban az iszapos, ingoványos talaj nem viselte volna el, ezért megoldást kellett találni az épületek megalapozására. A megoldást a mocsárvidéken rég jól bevált töltésépítési módszer kínálta, a cölöpözés.

A szigeteket kormányzó tribunok rendszerint a legtekintélyesebb 20-30 családból kerültek ki. E különös közösség állandó hadakozásra kényszerült az isztriai és dalmát kalózokkal szemben, s emellett hol a frank Kis Pipin király, hol a ravennai bizánci császári helytartóság ellen kellett védekeznie

A gyorsan növekvő és erősödő tengeri Venetia, valamint a közös érdekek szorosabbra kovácsolták a szigetek közösségeit, a communákat, tribunjaik 697-ben közös vezetőt választottak, melyet a császár által kinevezett vezér a dux, azaz dózse kormányzott. A nép első dózsénak Paulicius Anafestust , választotta s ezzel Velence önálló állammá vált. Megkezdődött a Köztársaság 1100 évig tartó külön élete.

 

 

 

 A köztársaság kora  

A lagúna-szigeteken a végleg letelepedő gazdag városi patríciusok egyre inkább átvették a gazdasági és politikai vezetést. A 8. században a bizánci császár befolyása egyre inkább csökkent Velencében és a lagúna városok vezető rétegeinek hamarosan sikerült kivívniuk, hogy a maguk köréből válasszák dózséikat. Ezt segítette elő, hogy a frank birodalom kiűzte Ravennából a bizánciakat, ugyanakkor nagy nyomást gyakorolt Velencére. A dózse 810-ben a biztonságot nyújtó lagúna világ közepére, Rialto-szigetére helyezte át székhelyét. A part közeli lakosság ekkor kezdett áttelepülni Velencébe, ahová még házaik kövét is magukkal vitték.  A 8. század végére a velenceiek már régen túljutottak bárkáikkal az Adrián és élénk kereskedelmi kapcsolatot építettek ki az Égei tenger kikötőivel éppúgy, mint az arab kalifátusokkal, vagy Egyiptommal. A következő századokat a hatalomért folyó éles harcok jellemezték a patríciusok és a dózsék között, 150 év alatt 20 dózse fordult meg Velence trónján. Eközben a város tengeri hatalommá fejlődött: a 9. században kereskedelmi kapcsolatai már a Keletrómai Birodalom egész területét behálózták. A Rialton számottevő kereskedelmmi forgalom alakult ki, keleti cikkek, selyem, fűszerek, cukor indultak útnak innen a nyugati piacok felé. Velence kezdett városiasodni. A mai St. Marc tér környékén a dózse négyszög alaprajzú palotát építetett, a Palazzo Ducale, Dózse Palota első épületét.

Már ekkor, a 9.században elterelték a Brenta főágát délnek, hogy elkerüljék a mocsarasodást. Velence gazdagodott és hatalma egyre nőtt. 828-ban elérkezett az idő, hogy Velence megszabaduljon bizánci függőségétől. Ekkor szerezték meg és szállítatták titkon haza Alexandriából Szent Márk evangélista holttestét. A dózse a nép élén ünnepélyesen fogadta a relikviát, megtagadta a Bizánctól adományozott régebbi patrónust Szent Theodort, és Szent Márk védelme helyezték a Velencei Köztársaságot. A népre óriási hatást gyakorolt, hogy Krisztus egyik evangélistáját tekinthette immár gazdájának. Szent Márk és evangéliumának jelképe a szárnyas oroszlán Velence szimbólumává nőtt.

Megkezdődött a sajátos velencei nemesség kialakulása, melynek ereje kereskedelmi tevékenységében, hajóiban és áruiban rejlett. A 9-11. században éles politikai harcokat váltottak ki a dózsék dinasztiaalapítási kísérletei, így a korszak egyik jellegzettessége volt, hogy minden 2. dózsét erőszakkal távolítottak el posztjáról. Érdekes párhuzamként állhat előttünk, hogy 991-1008-ig az a Pietro Orseolo uralkodott, akinek fia Ottone Orseolo (magyarosítva: Orseolo Ottó), Velence huszonhetedik dózséja, I. Szent István király nővérét, Ilonát vette el feleségül. Ez a házasság adta később fia, Orseolo Péter jogalapját a magyar trónra.

 

 

 

Az elöregedett köztársaságot Napóleon , a forradalom tábornoka törölte el. 1797-ben a Nagytanács azzal vélte menteni a menthetőt, hogy feloszlott és hatalmát átadta a népnek. A franciák mégis megszállták a várost. Napóleon előbb az osztrákoknak engedte át, majd az Olasz Királysághoz csatolta Velencét, majd bukása után a város ismét az osztrákokhoz került. Az 1848-as forradalmi hullám Velencét is elérte. Manin Daniel vezetésével kikiáltották a Köztársaságot, de Radetzky marsall elfoglalta a várost.

Velence csak 1866-ban csatlakozott az Olasz Királysághoz. Ezer éves hatalma véget ért. Napjainkban a város főként idegenforgalmából él.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2017 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 217467
Hónap: 1253
Nap: 46